Volt, aki öt emelet után feladta, mások nyolc után is folytatták. A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány gyermeknapja délután is folytatódott: leginkább a rekeszépítés, a pelenkaoszlop és az óriáslétra volt a sláger.

A Tornyai Városrehabilitáció II. keretében rendezett gyermeknapot május 9-én a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány a vásárhelyi Népkertben. A programok délelőtt kezdődtek. A korai órákról itt írtunk.

Délután is beülhettek tűzoltóautóba a kicsik, akik kézműves foglalkozáson is részt vehettek. Akadálypályát is teljesíthetett az, akinek arra támadt kedve. A legnagyobb érdeklődés azonban a rekeszépítést, a pelenkaoszlopot és az óriáslétrát övezte.

Mindhárom elég extrém. A Népkertbe látogató gyerekek bátornak mutatkoztak, sokan kipróbálták a nem mindennapi játékokat. Sztanek Csaba több társával Budapestről érkezett, ők biztosították a lehetőségeket.

Sztanek Csaba a rekeszépítésről mesélt portálunknak. Mint elmondta, ehhez két fő szükséges. A játékos induláskor két rekeszen áll, egy segéd pedig adogatja neki a többit. A cél, hogy minél magasabb torony épüljön, úgy, hogy a játékos mindvégig a rekeszeken marad. Mivel a végén már több méter magasságban van az illető, ezért őt kötéllel biztosítják, nehogy leessen.

A szakember hozzátette, a játék azért nehéz, mert a rekeszek instabilak. Ezért az tudja ezt végigcsinálni, akinek jó az egyensúlyérzéke. Volt, aki öt emelet után feladta, mások nyolc után is folytatták.

A játékot Kiss Martin is kipróbálta. A 7 éves fiúnak nagyon tetszett a nap, mert mindig el tudta magát foglalni. Szüleivel és idősebb testvérével érkezett a Népkertbe.

A gyermeknap nagy sikerrel zárult, több száz fő ellátogatott hozzánk. Volt, aki kérte, hogy jövőre ismét megszervezzük a programot – összegezte Hajdú Józsefné. A Tiszta Szívvel Egyesület alapító tagja megköszönte mindazok segítségét, akik támogatták a rendezvény létrejöttét.


promenad.hu 2015.05.09.