Több száz gyermek vette tegnap birtokba Hódmezővásárhelyen a Damjanich utcai játszóteret, ami közösségi összefogással szépülhetett meg gyermeknapra.

A Tiszta Szívvel Egyesület a népkerti játszótér átadása után elhatározta, hogy minden gyermeknapon programmal, rendezvénnyel kedveskedik a gyerekeknek. Az idei évben a Damjanich utcai játszótér volt az az ajándék, amely első sorban a tarjáni és a tabáni gyerekek szórakozását, egészséges és biztonságos kikapcsolódását szolgálja, de természetesen a város területéről érkező bármely gyermek élvezheti a szép és korszerű játékok adta lehetőségeket.

Az egyesület két éve kezdte meg a játszótér megvalósítását, amely során a játékok megtervezésére kértek fel alkotókat, másrészt folyamatos szervezéssel, jótékony koncertekkel és gyűjtéssel teremtették meg az új játszótér anyagi alapját. A tervek során céljuk volt, hogy nem mindennapi játszótér készüljön, hanem arra is figyeltek, hogy az eszközök a szigorú biztonsági előírásokon túl megfeleljen az egyediség igényének is - erre volt garancia a művészek közreműködése.

A játszótér felújításának első lépcsőfokaként egy hónapja a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kezdeményezése nyomán 560 tő cserjét ültettek el a játszótéren. Az Alapítvány akkor a MOL Csoport és az Ökotárs Alapítvány által kiírt pályázaton 540 ezer forintot nyert, amit saját erővel kipótolva fordított a parkosításra.

A vasárnapi megnyitón dr. Lázárné Megyeri Zita, az egyesület elnöke megköszönte mindazoknak a tevékenységét, akik munkájukkal és adományaikkal segítették a játszótér megvalósulását, és kívánta, hogy az ide kilátogató gyermekek szüleikkel együtt jól érezzék magukat. Az egysület elnöke hangsúlyozta továbbá:  Vásárhelyen társadalmi összefogás alakult ki a gyermekekért, amely a játszótérben öltött testet.

A színes programra többszáz gyermek látogatott ki szüleivel, nagyszüleivel, és birtokba vették a játékokat, amelyek egyediségük és szépségük mellett biztonságosak is: a szigorú, európai biztonsági normáknak is megfelelnek.


A játékok között sok különlegesség akad: van drótkötélpálya, egy lovaskocsi, szélmalom, egyensúlyozó centrum, és meselabirintus is. Az átadási ünnepségen felléptek a Herman Alice Óvoda kicsinyei, volt néptánc, majorette bemutató, és muzsikált a Városi Fúvószenekar Vágó János karnagy vezetésével.

A játszótér melletti sportpálya is új arculatot kapott, amelynek felavatásaképp a kezdőrúgást Buzánszky Jenő, az egykori Aranycsapat hátvédje és Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdás végezték el.

 

hodmezovasarhely.hu 2008.05.26.