A Közéleti Pont elnevezésű rendezvénysorozat soron következő vendége dr.  Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány kuratóriumi elnöke volt. A polgármester felesége beszélt az anyaságról, a múlthoz való viszonyáról és természetesen férjével való megismerkedésükről is.

Az Emlékpont által szervezett közéleti beszélgetésen dr. Lázárné Megyeri Zita beszélgetőtársa Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára volt. Mint kiderült, ismeretségük a gimnáziumi évekig nyúlik vissza, hiszen az est vendégét - mint egykori színjátszót - Simon Ferenc instruálta egy-egy előadás alkalmával. A tanár úr kíváncsi volt, hogy egykori diákja miként emlékezik vissza erre az időszakra.

- A múlt nem változik. A gondolkodásmódunk, az életvitelünk és mi magunk változunk. A beszélgetésre készülve elővettem egy régi kazettát az egyik színpadi szereplésünkről. Biztos vagyok benne, hogy az akkori verseket, ma már teljesen másképpen adnám elő, pedig a versek semmit sem változtak - mondta el a hallgatóságnak dr. Lázárné Megyeri Zita.

A beszélgetés főszereplője mesélt gyermekkoráról és szüleiről is. Úgy érzi, édesapja szigorának és következetességének köszönheti mindazt, amit eddig elért, de szólt az édesanyjától kapott szeretetről és gyengédségről is.

- Következetességben édesapámhoz hasonlított, de elmondhatatlan gyöngédséget, szeretetet és jóindulatot mutatott felém. Azt hiszem, ha jó anya szeretnék lenni, akkor olyannak kell lennem, mint édesanyám volt - mesélte Megyeri Zita.

A beszélgetésen résztvevők láthattak baba kori fotókat, de megnézhették a polgármester feleségének érettségi tablóképét is. Az érdeklődők megtudhatták, hogyan történt Megyeri Zita és Lázár János első találkozása.

- Mindig sokat beszélgettünk és nehéz volt elszakadni egymástól. Egy fellépés utáni vacsora alkalmával, Simon tanár úr meghívta közénk az egykori színjátszókat is, akik között János is jelen volt. A történet szerint én éppen ananászlevet ittam, mikor ő felfigyelt rám és azt mondta, hogy biztos különleges ember lehet, aki ilyesmit fogyaszt – emlékezett vissza az est vendége.

hodmezovasarhely.hu 2010.05.27.