Már a vakációra elkészülhet a Hódtóban épülő görkorcsolya és gördeszka pálya. A létesítményt a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány jótékonysági felajánlásokból építi fel.

A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány már több játszóteret épített  a gyermekeknek, ezúttal a nagyobbak számára teremt kikapcsolódási lehetőséget.

- Mivel a téli időszakban a Kossuth téren felállított jégpályának mindig nagy sikere van, úgy gondoltuk, hogy egy görkorcsolya pályára is lenne igény. Építünk továbbá egy gördeszka pályát is, hiszen a városban ez a fajta sportolási lehetőség eddig megoldatlan volt. A fiatalok főleg az utcákon, tereken próbálhatták ki magukat, a jövőben azonban a saját pályájukon gyakorolhatnak - tudtuk meg dr. Lázárné Megyeri Zitától, az alapítvány kuratóriumi elnökétől.

A görkorcsolya pálya egy nemzetközi szabványoknak megfelelő gyorskorcsolya pálya lesz: a hat méter széles létesítmény körülbelül kétezer négyzetméter aszfaltozott területet jelent, amely különleges burkolatot kap. A mellette épülő aszfaltozott gördeszkapálya speciális felszerelésekkel egészül ki.

Dr. Lázárné Megyeri Zita köszönetet mondott minden támogatónak és vállalkozónak, akik segítik a tervek megvalósítását. A most készülő pályára eddig 10 millió forintot gyűjtöttek, a beruházás azonban bővíthető tervekkel készült el, így ha újabb felajánlások érkeznek, folyamatosan fejlődhet a pálya.

Parkosításban, lámpasor kihelyezésében és nemzetközi versenyek megrendezésében is gondolkodnak az alapítvány vezetői. Az elkövetkezendő időszakban az Egyesület rendezvényei, koncertjei és a karácsonyi vásár bevétele is a létesítmény fejlesztését fogja szolgálni.

- Szeretettel kérjük és várjuk az adó 1%-ok felajánlását is, ami szintén gyarapíthatja lehetőségeinket, hogy tovább tudjuk bővíteni, szépíteni az új pályát – tette hozzá dr. Lázárné Megyeri Zita.

A tervek szerint a nyári szünetre, gyermeknap környékére készül el a beruházás.

hodmezovasarhely.hu 2010.05.04.