A Tiszta Szívvel Egyesület munkáját már három játszótér dicséri, amelyek a gyerekek számára biztonságos környezetet teremtenek, fejlesztik mozgásukat és finomítják szépérzéküket. A civil szervezet a legkisebbek után most a nagyobb gyermekeknek nyújtana szórakozási lehetőséget.

– A Hódtóba tervezett görkorcsolya- és gördeszkapálya elsősorban a kamaszoknak készül. Nekik igyekszünk lehetőséget biztosítani a kulturált és igényes kikapcsolódásra olyan módon, hogy védjük az egészségüket is. Versenyképes alternatívát kívánunk felmutatni számukra, a délutánok hasznos eltöltésére, a céltalan csavargás vagy az ennél is veszélyesebb önpusztítás helyett – mondta Lázárné Megyeri Zita kuratóriumi elnök.

Az Operett Színház két sztárja, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán az elmúlt évek során már több alkalommal megfordult Hódmezővásárhelyen. A mostani felkérésre azért sem tudtak nemet mondani, mert nemes cél érdekében, a gyerekekért énekelhettek - tudtuk meg a művészektől.

– Saját gyerekeink arcára nézve, mindig eszünkbe jut, hogy nemcsak kettőjükért tudunk valamint tenni, hanem azzal, hogy itt mikrofont fogunk, és azt csináljuk, amit szeretünk, azzal olyan dolgot érhetünk el, amit egyébként ketten, a saját erőnkből nem tudnánk.

Ez mindig jó érzéssel tölt el bennünket, és igazából az ilyen összefogások adják a társadalom alapját – mondta Bereczki Zoltán.

hodmezovasarhely.hu 2010.04.20.