Jótékonysági est lesz október 3-án este 7 órakor a PMK-ban, ahol az Imago Mundi zenekar lép fel. Erről beszélgettünk Dr Lázárné Megyeri Zitával, a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány elnökével, valamint Borsos Annamáriával, az egyesület tagjával a Napraforgóban.

A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány nevéhez fűződik a népkerti és a Damjanich utcai játszótér, amelyeket szintén jótékonysági pénzekből újított fel az egyesület. Küldetésük célpontjai mindig is a gyerekek voltak, ez most sincs másként, hiszen a jótékonysági esten befolyt pénzösszeget egy új játszótér megalkotására fordítják, amelyet 2009 májusára szeretnének átadni a gyerekeknek az Európa Parkban, ahol egy biztonságos Európa Uniós szabványoknak megfelelő játékokat állítanának fel.

A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány által létrehozott játszótereket egyedi stílusukról, többfunkciós és az adott környezetbe illő játékaikról lehet felismerni. A művészek által tervezett játékok a gyermekeket mozgásra sarkallják- állítja az egyesület elnöke, Dr. Lázárné Megyeri Zita.

Az Imago Mundi zenekar lesz a PMK-ban a fellépő. A műsorban élőben kapcsoltuk Czirják Zoltánt, az együttes billentyűsét és kürtművészt, aki elmondta, hogy 2003-ban Veress Gábor gitáros-zeneszerző és Pénzes Matild énekesnő alapította az Imago Mundit, amely latin szó és a világmindenséget összefogó ábrát jelenti. Stílusukban ötvözik az európai klasszikus zenei hagyományokat, a jazz és népzenével. A mai zenét játszó együttes szövegvilágára a mélyebb szellemiség, lelki megnyugvás jellemző. A tagok hihetetlen szakmai tudással rendelkeznek, több hangszeren is kiválóan boldogulnak- tette hozzá Borsos Annamária.

A jegyeladásra nem panaszkodhatnak, ezért aki szeretne feltöltődni az egyedi stílusú együttes zenéjétől, még most vásároljon jegyet az előadásra.

promenad.hu 2008.09.29.