A Tiszta Szívvel Egyesület minden évet rajzpályázattal zár, ez nem volt másképp idén sem, amikor a téma maga Hódmezővásárhely volt.

A Tiszta Szívvel Egyesület célja, hogy maradandó értékekkel gazdagítsa a hódmezővásárhelyi gyermekeket, ezt bizonyítja az eddig felállított három új játszótér is – mondta el az „Én városom” rajzpályázat eredményhirdetésén dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő, az egyesület tagja.

Miklós Anikó szintén az egyesület részéről kérdésünkre elmondta, idén összesen 120 pályamunka érkezett a gyermekektől, akik között több kategóriában hirdették meg a versenyt. Egészen óvodástól általános iskola nyolcadik osztályig lehetett nevezni és ezt ki is használták a kicsik, hiszen nagyon szép munkák érkeztek be az egyesülethez.

Nem csak rajzok készültek, hanem plasztikok és montázsok is, a gyermeki kreativitás és fantázia figyelembe vételével pedig nagyon nehéz volt a döntés.

A díjazottak ajándékaikat december 20-án a Fekete Sas Vörös termében vehették át.

A Tiszta Szívvel Egyesület „Az én városom” című rajzpályázatán az alábbi eredmények születtek:

Csoportos óvodai munka:

1. Tornyai Óvoda Százszorszép csoport

2. Hermann Alice Óvoda középső csoport

3. Exner Leó Óvoda Nádor utcai nagycsoport

Óvodás korosztály

1. Szilágyi Fanni (nagycsoport) Malom utcai Óvoda

2. Nánai Fruzsina (nagycsoport) és Nagy Kamilla (nagycsoport) Exner Leó Óvoda Erzsébet telephely

3. Csarmaz Dóra (nagycsoport) Malom utcai Óvoda

Óvodás korcsoport különdíj

Kruzslicz Amira (nagycsoport) Hermann Alice Óvoda

Általános iskolás 1-2. osztály

1. Mocsári Emese 2. osztály Klauzál Gábor Á. I.

2. Borbás Brigitta 1. osztály Klauzál Gábor Á. I.

3. Kisházi Gábor 2. osztály Németh László Á. I. és Gimn.

Általános iskolás 3-4. osztály

1. Halasi Vanda 4. osztály Kertvárosi Katolikus Á. I.

2. Kovács Brigitta 4. osztály Kertvárosi Katolikus Á. I.

3. Nagy Krisztina 4. osztály Németh László Á. I. és Gimn.

Általános iskolás 5-6. osztály

1. Goják Anna 5. o. Németh László Á. I.

2. Nagy Richárd 6. o. Szent István Á. I.

3. Nagy Dorina és Lőkös Leila 6. o. Varga Tamás Á. I.

Általános iskolás 7-8. osztály

1. Hegyi Kata 8. osztály Kertvárosi Katolikus Á. I.

2. Mocsári Eszter 7. osztály Klauzál Gábor Á. I.

3. Szabó Dávid 7. o. Szent István Á. I.

Az egyesület nagyon szép munkákat kapott a Kozmutza Flóra és az Aranyossy Ágoston Általános Iskola tanulóitól is, őket is különdíjjal jutalmazták.

promenad.hu 2009.12.20.