A Tiszta Szívvel Egyesület és a Tiszta Szívvel Alapítvány nevét már megjegyezhették, hiszen rengeteg helyre látogatnak el, hogy a város gyermekein segítsenek. Az ünnepek előtt még jutott ebből a segítségből, most éppen péksüteménnyel, de volt még egy meglepetés is, melyről Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány elnöke beszélt portálunknak.

A Tiszta Szívvel Egyesület tagjai csoportokba sorakoztak, hogy december 21-én egyszerre minél több helyen tudják osztani a péksüteményeket, melyet egy nevét elhallgató helyi pékség ajánlott fel.

Lázárné Megyeri Zita portálunknak elmondta, a pékségre a Rádió 7 segítségével találtak rá, így összesen 100 családnak tudják kicsit szebbé tenni az ünnepeket. A süteménycsomag tartalmaz egy rúd bejglit és sós, illetve édes teasüteményeket.

Külön meglepetés érte a Tiszta Szívvel Egyesületet, és így a Kertvárosi Katolikus Óvodát is, hiszen az a két játék nagykereskedés, akik korábban ajánlottak fel játékokat, most további 100-100 ezer forinttal járulnak hozzá a gyermekek boldog ünnepléséhez.

Tóthné Kotosz Andrea, az Észak utcai óvoda óvónője elmondta, az oviban 37 gyermekkel foglalkoznak, minden kicsi családja kapott csomagot, ami jól is jön minden háztartásban.

Patócsné Kőrösi Katalin, a Kertvárosi Katolikus Óvoda intézményvezetője kérdésünkre elmondta, nagyon meglepte őket a Tiszta Szívvel Egyesület, a felajánlást pedig a következő felosztásban kapták meg: 100 ezer forint értékben kaptak játékokat, ezen kívül az említett játék nagykereskedés 90 ezer forintos vásárlási utalványát is megkapták, amit a Tiszta Szívvel Egyesület további 10 ezer forinttal egészített ki.

Az egyesület osztott még péksüteményt a Hódfóban, az Anya-Gyermek Szállón és a Csodaházban is.

promenad.hu 2009.12.21.