A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány mindig egy új álom megvalósítására rendez jótékonysági estet, múlt pénteken egy gördeszka- és görkorcsolyapálya gyűjtöttek – mondta Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki kiemelte: a fellépő művészeket Szinetár Dórát és Bereczki Zoltánt is sikerült megnyerniük a cél érdekében, így ők ingyen vállalták a fellépést.

A jótékonysági rendezvények közül eddig ez volt a legsikeresebb, hiszen több mint 1,5 millió forintot sikerült összegyűjteni, így a görkorcsolyapálya teljes költsége megtérült, ebben az önköltségen dolgozó vállalkozók is nagy segítséget nyújtottak – mondta Lázárné Megyeri Zita. Hozzátette a napokban tárgyalnak egy céggel, amely a gördeszka pálya elemeit gyártja, ebben az esetben azonban a költségek határa a csillagos ég, hiszen minél színvonalasabb pályát akarnak építeni, annál drágább is lesz a kivitelezés.

A kuratórium elnöke külön köszönetet mondott a Rádió 7 és a www.promenad.hu szerkesztőségének, valamint Égető Gyula cég- és szerkesztőségvezetőnek is.

promenad.hu 2010.04.22.