A Tiszta Szívvel Egyesület újabb jótékonysági rendezvényre készül október 30-án, este 19 órától. Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas Szálló Dísztermébe látogatók Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán humorestjét tekinthetik meg. Az egyesület a bevételt ismét nemes célra fordítaná.

Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán önálló estjéről, az egyesület megvalósult és jövőbeni terveiről is kérdeztük szerda délelőtti Napraforgó Magazinműsorunk vendégeit: Borsos Annamáriát és Hajdú Józsefné Tóth Zsuzsannát, a Tiszta Szívvel Egyesület tagjait.

Hajdú Józsefné Tóth Zsuzsanna elárulta: az egyesület tagjai számára kéthetente tartanak megbeszélést. A rendezvények szervezésére a csapatmunka a jellemző, mindenről szavaznak és mindenkinek egyformán fontos a véleménye. Az október 30-i rendezvény is közös ötlet eredményeként valósulhat meg, a fő célja: az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Gyermekgyógyászati Osztálya számára egy csecsemő melegítő. Az egyesület tagjai az eszköz pályázásához szükséges ötven százalékos önerőt szeretnék összegyűjteni.

A Tiszta Szívvel Egyesület kezdeményezéseként augusztus elején adták át Hódmezővásárhelyen, a Hódtóban a gördeszka-és görkorcsolyapályát. Vendégeink elmondták: örülnek, hogy a fiatalok ezentúl a célnak megfelelő, biztonságos pályán hódolhatnak a sportnak. Hozzátették: ezúton is szeretnének köszönetet mondani azoknak a vállalkozóknak, akik bármilyen formában támogatták a pálya létrejöttét. Külön köszönetet mondtak Égető Gyulának, a Rádió 7 és a www.promenad.hu cég- és szerkesztőségvezetőjének, Juhász Sándornak, a Délút Kft. ügyvezető igazgatójának, Szőke Gábornak, a kivitelező Közgép Zrt. építésvezetőjének és Zsarkó Imre vállalkozónak.

Borsos Annamáriától megtudtuk: az egyesület Adventi koncertet szervez december 19-én, a Belvárosi Katolikus templomba, és a tervek között szerepel még egy koncert, már tárgyalások folynak Mága Zoltánnal és Dolhai Attilával, de a vendégeink részleteket nem árultak el.

Az október 30-i Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán humorestre jegyek kaphatók 1000, 1500, 2000, 2500 Ft-os áron a Sárkány Sport- és Ajándékboltban, a Líra Könyvesboltban (az Interspar mellett), a Mozaik Kamaraterem pénztárában és a Tiszta Szívvel Egyesület tagjainál. A magazinműsorunkban játszottunk is, a nyertesünk két fő részére szóló belépőt nyert az október 30-i humorestre.

promenad.hu 2010.10.20.