Pénteken este hét órakor kezdődött Dolhai Attila ünnepi koncertje Hódmezővásárhelyen a Balogh Imsi Sportcsarnokban. Az eseményt a Tiszta Szívvel Egyesület és a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány szervezte, a Rádió7 és a promenad.hu médiatámogatásával. Az alapítvány a korábbi jótékonysági rendezvényei és az est bevételéből az Erzsébet Kórház számára szeretne egy újszülött melegítő asztalt beszerezni – nyilatkozta portálunknak dr. Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A koncert előtt dr. Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány elnöke lépett a színpadra és köszöntötte a megjelenteket. Az elnök asszony elmondta, az egyesület idén ünnepli 5. születésnapját. Hozzátette: azt, hogy az elmúlt öt év alatt ennyi mindent el tudtak érni, csupán azoknak az embereknek köszönhetik, akik támogatták őket, úgy a jegyek megvásárlásával a jótékonysági rendezvényeiken, mint az anyagi és tárgyi hozzájárulásokkal az egyes létesítmények kivitelezésénél.

Dr. Lázárné Megyeri Zita elmondta, 2005 nyarán 15 civil hölggyel alapították az egyesületet, és köszönettel tartoznak az itt és a korábbi rendezvényeken jelenlévőknek, hogy álmaik valóra váltak. 2006-ban megépült a népkerti játszótér, mely 2007-ben új kerítést is kapott, 2008-ban a Damjanich utcai Művészek játszótere készült el, mely egyedi az országban, 2009-ben az Európa Park játszótér János vitézzel, ezévben pedig a gördeszka- és görkorcsolyapályát hívták életre. Utóbbi és jelen rendezvényükkel pedig egy újszülött melegítő asztalra gyűjtenek a vásárhelyi Erzsébet Kórház számára.

Az elnök asszony még egyszer köszönetet mondott a kapott támogatásért, majd bizakodását fejezte ki, hogy egy szép lelki ráhangolódást kap a közönség karácsonyra a fellépő művésztől. Dolhai Attila a színpadra lépve üdvözölte a közönséget, majd elmondta, hogy sokszínű műsorral készült az estre, és az Angyalok suttogásával kezdi fellépését. Ezt a dalt még számos karácsonyi zeneszám követte, így például a Boldog Karácsonyt spanyol nyelven és a Jingle Bells.

A népszerű előadó azonban nem csupán andalító ünnepi műsorral készült, előadta a Simon-dalt és a Koldus opera betétdalát, a Cápadalt Bicska Maxiról is. A fellépés során az előadó a közönséget is megénekeltette, hol a színpadról, hol a közönség soraiban lépkedve buzdított mindenkit éneklésre. A lelkesítésnek és a hihetetlenül energikus fellépésnek meg is lett a hatása, ugyanis minden egyes dalt vastaps követett. A fellépő az egyes dalok között roppant közvetlenségéről adott tanúbizonyságot, melyet nem csupán stílusában hordozott, de nagyszerű humorával olykor saját személyéről is előadott egy-két humoros történetet. A közönséggel a musicalek és karácsonyi dalok során kívül saját szerzeményeket is megosztott, így előadta osztálytársa Nádasi Vera művét a Nézőpontot, melyet a zenekar hangszerelt. Dolhai Attila fellépése abszolút közönségsiker volt, hiszen a több mint hétszáz fős közönség nem csak hogy vele énekelte az egyes dalokat, de hatalmas tapsviharával gyakran szóhoz jutni sem hagyta az énekest. Ugyanakkor a zenésznek jár a szakmai elismerés is, hiszen hatalmas zenei repertoárt vonultatott fel az előadása során: énekelt karácsonyi dalokat, előadott musical betétdalokat, a rock műfajában is bemutatkozott az Edda Ünnep című számával, a vallásos rockoperákat érintve előadta a Simon-dalt, színezve az előadást megszólaltatta a Radics Béla emlékére íródott A zöld, a bíbor és a fekete című szerzeményt, énekelt Charlie és Demjén Ferenc dalokat; továbbá nem csak a magyar, de az angol és a spanyol nyelveket is használta a fellépés során.

A színművész, zenész, énekes előadó az El kell, hogy engedj című dallal szeretett volna búcsúzni, de a 2006/2007 és a 2007/2008-as évad musicalszínésze díjat elnyert fellépőt a közönség nem tudta elengedni, és talán még az utcán is hallható vastapssal újra a színpadra bírta. Így az eMeRTon-díjas előadó ráadást adott, melynek végén a színművész egy roppant energikus előadással, egy pörgős zenével, a Long train ride-dal búcsúzott. Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke arról tájékoztatta portálunkat, hogy az egyesület minden évben három nagy rendezvényre várja a kedves érdeklődőket, tavasszal, ősszel és advent idején ünnepi hangversenyre, melyek legtöbbször templomban szoktak zajlani, de mivel idén ünnepli 5. születésnapját az egyesület, így ennek örömére a helyszín ezúttal egy sportcsarnok lett. Az elnökasszony elmondta, mindig igyekeznek olyan előadót megnyerni, akinek a neve garancia rá, hogy színvonalas műsort láthat a közönség, a péntek esti alkalom során pedig az ellátogatók ünnepre való lelki készülődését is segíteni kívánták, Dolhai Attila felkérésével. Lázárné Megyeri Zita arról is informálta a promenad.hu-t, hogy az est bevételéből egy 7,5 millió forintos eszköz beszerzését kívánják támogatni az Erzsébet kórház javára. Lázárné Megyeri Zita portálunknak adott interjújában köszönetet mondott mindazon magánszemélyeknek, vállalatoknak és szervezeteknek, akik az elmúlt öt évben támogatták egyesületüket. Az egyesület legközelebbi rendezvénye áprilisban várható.

Dolhai Attila, az operettszínház színművésze portálunkat arról informálta, hogy a zenélés mindig ott volt életében, a színművészet pedig közel 13 éve jelent meg benne. Először csak statiszta szerepeket vállalhatott, majd egyre több szerepet kapott, később főszerepeket is, végül az operettszínház színművészévé vált. A művész szívéhez legközelebb álló fellépések az Elizabeth és a címszerep a Mozartban. Dolhai Attila azonban nem csak színészként ismert, hiszen jó néhány blues- és rockzenekarban is játszott, sőt tehetségkutatót is nyertek, melynek köszönhetően az Omega előzenekaraként léphettek fel. A színművész számos szakmai és közönség díjat is elnyert, melyekre büszke ugyan, de nem ez élteti. Számára a legfontosabb az, amikor - úgy mint pénteken a vásárhelyi fellépés során - együtt énekelhet a 7-800 fős közönséggel.

A színművész elmondta, hogy a színházi darabok nagyon kötöttek, így számára a legnagyobb öröm, mikor egy-egy szabadabb fellépés során a közönséghez szólhat, és látja, érzi, hogy mondandója eljut a közönséghez. Így koncertek során időnként elárul magáról titkokat, vagy mond néhány vicces dolgot, hogy a közönség ne csak végigülje az előadást a belépőjegy áráért, de impulzusok érjék, és egy élményben lehessen részük, amikor elfelejtik a szürke hétköznapok gondjait. Az előadó az est célja kapcsán szólt azon elhatározásáról is, hogy minden évben a bevétele egy meghatározott százalékát jótékonysági célra fordítja, vagy úgy, hogy anyagi támogatást nyújt, vagy úgy, hogy jótékonysági fellépést vállal. Tehát a közönség egy energikus, de roppant jószívű és közvetlen embert ismerhetett meg. A színművésznél ez nem ért véget a fellépéssel, de az autogram osztáskor, az interjúk során és a hétköznapi életben is folytatódik.

A koncertet támogatói jegyek vásárlásával több cég is szponzorálta, így: Eurotex Kft., Maczelka és Társa Kft., Rónasági Gasztro Sütőipari Kft., Móritz Optika, Apátfalvi Takarékszövetkezet, Piros Presszó, az esemény médiatámogatója a Rádió7 és a promenad.hu volt.

 

promenad.hu 2010.12.11.