Vasárnap délután ajándék adventi koncertre került sor a Tiszta Szívvel Egyesület és a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány szervezésében Hódmezővásárhelyen, a Belvárosi Katolikus Templomban. Az est fellépői B. Ágost Gabriella orgonaművész és Börcsök Bálint énekművész voltak.

Az adventi ajándék hangversenyre a szervezők szeretettel vártak mindenkit, akik szerettek volna az ünnepi készülődés során egy magas színvonalú hangversenyen részt venni, tájékoztatta portálunkat Gajzáné dr. Havasi Katalin a Tiszta Szívvel Egyesület elnöke. Az elnökasszony elmondta, a koncertet ajándéknak szánták mindazoknak, akik az elmúlt öt évben támogatták az egyesületet és segítették munkájukat.

Az elmúlt évek során számtalan ember megannyi alkalommal vett részt az egyesület rendezvényein, és támogatta elképzeléseit. Így egy városi összefogás eredményeként jöhetett létre több játszótér valamint a gördeszkapálya, továbbá játék jutott olyan családokba, ahol erre nem lett volna fedezet, valamint kenyér kerülhetett olyan asztalokra, ahol híján voltak az élelemnek, végül a kórház átvehette az újszülött melegítőasztalt.

Börcsökné Ágost Gabriellla arról tájékoztatta portálunkat, hogy 6 éves korában kezdett el zongorázni és 12 évesen orgonálni édesanyja keze alatt, később zeneiskolában, majd a konzervatóriumban s végül az egyetem elvégzésével érte el az orgonaművészi szintet. Az egyetemi évek alatt kezdett el tanítani, s a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézményben így indult meg az orgonaokatatás. Jelenleg GYED-en van három kisfiával, így nem tanít, viszont koncerteket vállal férjével.

Börcsök Bálint elmondta, hogy általános iskola első osztályától foglakozik az énekléssel, énekművész és tanári diplomával rendelkezik, jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház énekkarában énekel. Feleségével a Szolnoki Zeneiskolában ismerkedtek meg.

A házaspártól megtudtuk, hogy általában templomokban lépnek fel, októberben Szegeden, december elején Újszilváson, és vasárnap Hódmezővásárhelyen szerepeltek, illetve a szegedi Dómban esti dicséretek során szoktak közreműködni. Szakmai kíváncsiskodásunkra Börcsökné Ágost Gabriella elárulta, hogy a zongorán a két kéz jobban el van foglalva, míg az orgona esetében a pedál is hozzájárul a szép hangzáshoz.

Az esemény támogatói a Rádió7 és a promenad.hu, a Vásárhelyi Városi Televízió és a „Norma” Nyomdász Kft. voltak.

promenad.hu 2010.12.19.