Többek között Vivaldi, Bach, Gounod, és a Liszt-emlékév jegyében Liszt Ferenc művek hangzottak el a Síppal, dobbal, harsonákkal című jótékonysági koncerten május 7-én este Hódmezővásárhelyen, a Belvárosi Katolikus Templomban.

A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány szervezésében zajló hangversenyen fellépett a Szegedi Harsonaegyüttes (vagyis Gyivicsán György, Sebestyén István, Vörös Péter és Simon Áron), Égető Mária, aki a templom orgonáját szólaltatta meg és Mucsi Gergő, aki egy különleges ütőhangszeren, vibrafonon játszott. A közreműködők hol szólóban, hol együtt adták elő a műsorra tűzött zeneműveket.

A jótékonysági koncert közönségének dr. Havasi Katalin, a Tiszta Szívvel Egyesület elnöke köszönte meg a támogatást. Mint mondta, ebben az évben legnagyobb feladatuk az egyesület által szervezett akciók keretében eddig elkészült játszóterek felújítása lesz, a megrongált, elhasználódott elemeket kell kicserélni. A munkálatokat szeretnék a nyári szünet kezdetére befejezni, hogy a gyerekek zavartalanul birtokba vehessék a megújult játszótereket. Az elnök asszony szólt arról is, hogy emellett folyamatosan tudnak segíteni 150-200 családnak, hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon.

Kokovai Péter

promenad.hu 2011.05.09.