Hódmezővásárhelyen, a Balogh Imsi Sportaréna május 20-án, pénteken a nagycsoportos óvodások csacsogásától és kacagásától zengett. A Tiszta Szívvel Egyesület által megrendezett ajándék gyermeknapi előadáson a gyermekek tapsoltak, énekeltek és volt közöttük olyan is, aki táncolt. Az ovisok öröme pedig csak fokozódott a meglepetés zsákbamacskától.

A Tiszta Szívvel Egyesület öt éve minden gyermeknap alkalmával ingyen előadásra várja a város nagycsoportos óvodásait – mondta Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke. A darab minden évben más, színházi előadás, bábjáték, tavaly komolyzenei ismerkedés történt, idén pedig egy Budapestről érkező zenekarral kedveskedett az egyesület a gyermekeknek, Bognár Szilvia Csintekerintő című darabjával.

Már a koncertet megelőzően is nagyon jó volt a hangulat, a gyermekek várva várták a fellépőket. Dénes Domonkos, Széchenyi Norbert, Gálos Ivett és Mérges Evelin a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda Nádor utcai telephelyéről érkezett. Az intézmény Tornyai utcai telephelyéről is voltak gyermekek, Orovecz Petra, Deák Ervin és Fodor Kira is a csoporttal tartott. A Janikovszky Éva Óvoda Észak Utcai ovijából Rácz Marina, Kovács Miranda és Balogh Laura is a koncerten tapsolt. Az ajándék előadásnak az ovisok és az óvodapedagógusok is nagyon örültek.

Bognár Szilvia énekes, népdalénekes elmondta, a saját formációja 2006-ban alakult, olyan muzsikusokból, akik a népzene, világzene és jazz területén járatosak. Az eredeti csapat kisebb magjával családi és gyermekkoncerteket adnak. A pénteki előadáson hatan léptek a színpadra. A népdalénekes hangsúlyozta, igyekszik a műsor közben a gyermekekkel kommunikálni, velük együtt énekelni, tapsolni, táncolni, hiszen nem passzív hallgatóságként vannak jelen. Így sokkal nagyobb élményben lesz részük, és könnyebben megszerethetik a zenét és a táncot.

Lázárné Megyeri Zita elárulta, a koncert mellett a gyermekeknek még egy meglepetéssel készültek, az előadást követően mindenki zsákbamacskát kap.

Olasz Mónika

promenad.hu 2011.05.23.