3,5 millió forintból épült játszótér a vásárhelyi Mester és Szent László utca sarkán. A területen egy olyan libikókát is elhelyeztek, amilyenen korábban még nem játszhattak a gyerekek a városban. A szombat délutáni ünnepélyes átadáson Almási István polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár is részt vett.

Az avatáson Fekete Ferenc települési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, tavaly márciusban arra kérte Lázárné Megyeri Zitát, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökét, hogy ha a szervezetnek lehetősége adódik, akkor a Béke-telepen alakítsanak ki egy olyan játszóteret, ami a 12 éven aluliakat szolgálja. Erre azért volt szükség, mert a városrészben nagyon sok kisgyermekes, fiatal család kapott ingyen telket.

- A kezdetek óta az a célunk, hogy Vásárhelyen a lehető legtöbb helyen játszótereket építsünk, vagy újítsunk fel. Ezt a játszóteret egy 3,5 millió forintos pályázati összegből tudtuk létrehozni – ismertette Lázárné Megyeri Zita, aki megköszönte a közreműködő vállalkozók segítségét is.

A Mester és Szent László utca sarkán hintázhatnak és csúszdázhatnak is a kicsik. Lázárné Megyeri Zita elmondta, egy olyan libikókát is elhelyeztek, amit egyszerre négy gyermek használhat – ilyen eddig nem volt a városban.

Ezen kívül fákat és cserjéket ültettek a területre, valamint kút, padok és szemetesek is szolgálják a játszótéren tartózkodók kényelmét.

Az eseményen a Magvető utcai óvoda nagycsoportosai tavaszköszöntő műsort adtak elő.

Átadás dátuma: 2014.03.29.

Kategória: