A hódmezővásárhelyi Csodaház Foglalkoztató Központ és Fejlesztő Iskola 5 éves fennállását 2011. szeptemberében nagyszabású szakmai konferenciával az intézmény bemutatásával és jótékonysági koncerttel köszöntötték az érintett szakmai és civil szervezetek, a szülők és a város. A jótékonysági koncert bevételeiből az intézmény egy speciális hintapark kialakítását tervezte a központ udvarán, amely lehetővé teszi, hogy a nehezen közlekedő súlyosan, halmozottan sérült gyermekek akár naponta játszótéren játszhassanak. A gyűjtés sikeres volt, a hintapark elkészült, amelyet 2012. október 3-án, 14 óra 30 perckor avatnak fel az intézmény udvarán. Az eseményen beszédet mond dr. Kószó Péter alpolgármester, a hintaparkot felszenteli Németh László katolikus plébános, áldást Bán Csaba ótemplomi református lelkész mond.



A Csodaház Foglalkoztató Központ és Fejlesztő Iskola öt éve biztosítja Hódmezővásárhelyen a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek nappali ellátását és segíti ezáltal azokat a családokat, amelyekben a gyermekek különleges törődést igényelnek. A súlyosan-halmozottan sérült gyermekek a mozgáskorlátozottság, a beszédzavar, a beszédképtelenség és az értelmi funkciók nagyfokú veszteségével küzdenek, amelyek súlyos akadályozottságot jelentenek a mindennapi élethelyzetekben, gátolják a társadalmi életben való aktív részvételüket.

A Csodaházban tanuló gyermekek legtöbbje járásképtelen, kerekesszékben, speciális babakocsiban ülve, illetve fekve töltik napjaikat, így számukra különösen nagy gondot jelent a közlekedés. A tömegközlekedési eszközök használata csak limitáltan, néhányuknál lehetséges, ezért legtöbbjüket betegszállító cég és támogató szolgálat hozza-viszi az intézményből. A közlekedési lehetőségek korlátozottsága, a gyermekek fokozott veszélyeztetettsége miatt az intézményből évente csupán egy, illetve két alkalommal tudnak ellátogatni a város valamelyik játszóterére, ahol számukra is alkalmas eszközök, többek között fészek hinta is található.

A Csodaház Foglalkoztató Központ és Fejlesztő Iskola öt éves fennállását szakmai konferenciával és jótékonysági koncerttel köszöntötték a szakmai és civil szervezetek, a szülők, valamint a város. A koncert bevételéből az intézmény egy speciális hintapark kialakítását tervezte a központ udvarán, amely lehetővé teszi, hogy a nehezen közlekedő súlyosan, halmozottan sérült gyermekek akár naponta játszótéren játszhassanak. Az est bevételeiből és a hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület támogatásának köszönhetően az álom valóra vált: elkészült a hintapark. A közel 3.4 millió forint összköltségű  beruházás során olyan szilárd burkolatú, akadálymentesített játszótér létesült a Csodaház udvarán, amely speciális hintákkal (bébihinta, kerekesszék-hinta, fészekhinta) akár minden nap örömet tud okozni a súlyosan, halmozottan sérült gyermekeknek.

A hintapark avatására 2012. október 3-án, 14 óra 30 perckor kerül sor az intézmény udvarán. Az eseményen beszédet mond dr. Kószó Péter alpolgármester, a hintaparkot felszenteli Németh László katolikus plébános, áldást Bán Csabaótemplomi református lelkész mond.

Csodaház Foglalkoztató Központ és Fejlesztő Iskola

A Csodaházat 2006-ban az érintett szülőkkel együttműködésben, Hódmezővásárhely holland testvérvárosában, Haarlemmermeerben megismert tapasztalatok alapján hozta létre a város önkormányzata. Az öt évvel ezelőtti megalapításkor, - de sajnos még napjainkban is - hazánkban egyenetlen területi megoszlással és csupán kevés intézményben, eltérő színvonalú szakmai, illetve infrastrukturális feltételek mellett segítik a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek fejlesztését. A hódmezővásárhelyi Csodaház Foglalkoztató Központ és Fejlesztő Iskola mind szakmai, mind infrastrukturális feltételeit tekintve az élvonalba tartozik.

A Csodaház foglalkoztató helyiségeiben konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász segíti a fejlesztést, a mozgásszervi nehézségek leküzdését. A gyermekek társas kapcsolatokat építhetnek, közösséghez tartoznak, egyéni és csoportos szakterápiás foglalkozásokon vehetnek részt, saját igényeiknek megfelelő képzésben, támogatásban részesülnek. Az intézmény nappali jellegének köszönhetően a gyermekek mindeközben nem szakadnak el a családjuktól, nevelésükről továbbra is szüleik gondoskodhatnak, akik az intézmény nyújtotta segítségnek köszönhetően azonban munkát vállalhatnak, aktívan szervezhetik saját és családjuk életét.

promenad.hu 2012.10.03.