Szerdán az alapítvány raktárából indultak útnak a felajánlások. Dr. Lázárné Megyeri Zita elmondta, hogy a Tiszta Szívvel akkor tud ajándékot osztani, ha kap is. „Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az utóbbi időben nagyon sokan megtaláltak bennünket különféle adományokkal, illetve a raktárunkból is összegyűjtöttünk az idők során olyan ruhaneműket, játékokat, amikről most úgy gondoltuk, hogy nagyobb szükség van egyes családoknál karácsony előtt" - árulta el az egyesület elnöke.

Ennek apropóján felvették a kapcsolatot a Kagylóhéj Gyermekjóléti Szolgálattal, és átadták a ruhaneműket, ágyneműket, játékokat valamint karácsonyfadíszeket. Emellett a Rónasági Pékség felajánlásával 40 kiló kalácsot is kaptak, így ezeket is eljuttatják a rászorulók részére, hogy az ünnep során ne érezzék a nélkülözést.

Hajdúné Tóth Zsuzsa, a Tiszta Szívvel Egyesület tagja a jövőről is szólt néhány szót, aholis azt tervezik, hogy, amint elkészül Mezőváriban az új óvoda, akkor étkészletekkel szeretnék segíteni a csoportok felszerelését.

Bálint Gabriella képviselő arról beszélt, hogy jó a kapcsolat a Központ és Tiszta Szívvel között, „nincs olyan csoport nálunk, amelyet nem támogatta volna már az egyesület és alapítvány".

Az ajándékokat még karácsony előtt szeretnék eljuttatni a családokhoz, a kalács-felajánlást még a mai napon átadják – tudtuk meg a helyszínen.

promenad.hu 2016.06.02.