A zene és a művészet segítségével az egész Föld bolygót bebarangolhatta a közönség vasárnap este Szentpéteri Csilla és Band jótékonysági koncertjén, amelyet a Tiszta Szívvel Egyesület szervezett a Bessenyeiben. Az est folyamán mintegy 2 millió forint gyűlt össze.

promenad.hu 2017.10.08.

Jótékonysági estre készül a Tiszta Szívvel Egyesület. Október 8-án Szentpéteri Csilla és barátai koncerteznek Hódmezővásárhelyen. A produkció részleteiről Lázárné Megyeri Zitával, a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány kuratóriumi elnökével, valamint Borsos Annamária egyesületi taggal beszélgettünk a Rádió 7 hétfői Napraforgójában, telefonon pedig velünk volt Szentpéteri Csilla zongoraművész, zeneszerző is.

promenad.hu 2017.10.02.

A hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület a tavalyi évben sem tétlenkedett, ennek eredménye programokban és felújított játszótérben mutatkozott meg. Az idei év első rendezvénye is hamarosan elérkezik, ami egy jótékonysági koncert lesz Vastag Csaba részvételével, illetve természetesen jó néhány tervük is van már az idei évet tekintve. Erről Molnárné Dobsa Magdolnával, az egyesület tagjával beszélgettünk a Napraforgó magazinban.

2017.04.11.

Pénteken a hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány szervezett jótékonysági koncertet, amelyen Vastag Csaba volt a sztárfellépő. A Balogh Imsi Sportcsarnok közönségét szinte percek alatt mozgásra ösztökélte az előadó.

promenad.hu 2017.04.11.

A Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány minden évben megszervezi – már hagyományosan – a nagycsoportos óvodásoknak a gyermeknapi ünnepséget. Így történt ez idén is, a program kedden Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban zajlott.

promenad.hu 2016.06.02.

A Tiszta Szívvel Egyesület idei programjairól, terveiről Napraforgó Plusz műsorunkban beszélgettünk az egyesület elnökével, Lázárné Megyeri Zitával, valamint Hajdúné Tóth Zsuzsannával, az egyesület munkatársával.

promenad.hu 2016.06.02.

Hatalmas sikerrel zárult az I. Jótékonysági Sportnap Hódmezővásárhelyen szombat délután. A résztvevők több mint százezer forintot mozogtak össze.

promenad.hu 2016.06.02.

Az első jótékonysági sportnapra készül Hódmezővásárhely: Ajándék a testnek – Tiszta szívvel, ahol kezek, lábak egyszerre mozdulhatnak, míg a szívünk egy ütemre verhet. A keddi Napraforgóban az ötletgazdával, Bagi Mátyás funkcionális trénerrel, valamint Varga Anikóval, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetőjével beszélgettem. Felvételről pedig velünk volt Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesület elnöke, valamint Csanádi Anita életmód tréner.

promenad.hu 2016.06.02.

A Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány karácsony közeledtével megajándékozta a Kagylóhéj Gyermekjóléti Szolgálattal kapcsolatban álló családokat.

promenad.hu 2016.06.02.

A keddi Napraforgóban jelentette be Mészáros Antal, a „Hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon” elnevezésű kezdeményezés ötletgazdája, hogy folytatják a programot, az előzetes hírekkel ellentétben. A műsor vendége volt még dr. Kovács Pál, a Hód-Menza Nonprofit Kft. ügyvezetője, Gulyás-Szabó Gergely, a Rónasági Pékség Kft. ügyvezetője, valamint Hajdú Józsefné és Burzon Mária, a Tiszta Szívvel Egyesület tagjai. A műsor egy másik szenzációját pedig Mága Zoltán hegedűművész okozta egy nagyvonalú felajánlással.

promenad.hu 2015.12.01.